Az intim szolgáltatásokért az érdeklődőknek fizetniük kell, az egészségbiztosítók egyelőre nem fedezik a költségeket – közölte Lucie Sídová, a Rozkos bez rizika (Kockázat nélküli élvezet) nevű civil szervezet ügyvezető igazgatója kedden Prágában a témával foglalkozó nemzetközi szakmai egészségügyi konferencián.
Az első öt szexuális asszisztenst – mindnyájan nők – a Rozkos bez rizika készítette fel a munkára. A szolgáltatást a cseh belügyminisztérium hivatalosan engedélyezte, de megszabta annak feltételeit is. A prostitúció Csehországban egyébként nem büntethető.
“Az első szexuális asszisztenseket több érdeklődő közül választottuk ki. Az önkéntes jelentkezők mindegyikének már van tapasztalata szexuális munkában és a gyakorlatban már mindnyájan voltak testi fogyatékkal élő férfiakkal is” – jelentette ki Sídová.
A Rozkos bez rizika civil szervezet már több mint egy évtizede nyújt segítséget szexmunkásoknak és sokat tesz a nemi úton terjedő betegségek megelőzése érdekében. A Szexhez való jog nevű, most induló asszisztensi programot külföldi példák alapján dolgozták ki, anyagi fedezetet a cseh pénzügyminisztérium nyújtott hozzá.
A prágai nemzetközi szakmai konferencián elhangzott közlések szerint szexuális asszisztensi szolgálat már Svájcban, Németországban, Dániában, Belgiumban, Franciaországban, Ausztriában és Hollandiában is működik.
A cseh szexuális asszisztensnőknek szerződésük megkötésekor etikai kódexet is alá kellett írniuk. Az asszisztenseknek rendszeres orvosi ellenőrzésre kell járniuk, tisztában kell lenniük küldetésükkel, az esetleges problémákkal. Egy órányi légyott a szexuális asszisztensekkel 1200 koronába, azaz mintegy 18 ezer forintba kerül a megrendelőnek.
A Rozkos bez rizika azzal számol, hogy amennyiben kedvezőek lesznek a tapasztalatok és igény lesz a szolgáltatásra, akkor azt a jövőben kibővíti.